Chapter 2

Remain

*Amelia szemszöge*

Ha hazaindult, én esküszöm nem élem túl, de most szó szerint! Kitudja merre lófrál most... Lehet, hogy hazaindulni készült és elindult az útján, de abból semmi jó nem sül ki... Gondolkoznom kell, hogy vajon hova indulhatott el, egy gyenge boszorkány..... Aki még teljesen nem is az.....

Hát nem jutottam semmire sem, úgyhogy, csak én is elindulok hazafelé, mint ahogyan ő mehetett. Először megnézem, hogy mégse talált-e haza. Ez a biztos.

Hazaértem és vajon mit találtam? Az házunkat Rachel nélkül. Pedig mindent felkutattam amit leehetett, és Rachel nevét kiabáltam mindenütt. Egy választásom maradt: Anabelle és Alfreda néni. De először is össze kellene pakolnom a házat minél előbb és minél gyorsabban. Megpörgettem az mutatóujjamat kétszer, majd a cipőmre mutattam, de semmi. Remek, a gyűrűmet is elhagytam... Akkor először irány Belle és Alfreda.

Na de várjunk csak, a gyűrű nélkül oda sem tudok eljutni... A FRANCBA IS! Csak észreveszik, hogy nincsen meg, addig muszáj várnom, de sajnos elvesztek egy csomó időt... Szinte gondoltam, hogy nem fog csak úgy minden simán lezajlani.....

*Anabelle szemszöge*

- Hmmm, úgy látszik különleges vendégünk érkezik- mondom a gömböm előtt.

- Merthogy? - szalad hozzám Alfreda.

- Nézd csak! Egyre jobban közeledik- mondom ésszerűen. Alfreda egyre erősebben csak bámulja a gyémánt jósgömböt én pedig figyelem, hogy mi történik. Egyelőre még csak az erdőben mászkál, de aki ide téved, az úgyis eljut valameddig. Ha már itt van valaki, annak már oka van. Szimpla ember ide nem kerülhet csak úgy.
Miközben néztem önfeledtül a fiatal lányt, Wybert kopogott be hozzánk. Én csak egyszerűen kinyitottam egy szempillantás alatt az ajtót, majd betoppant rajta kedves, pöttömke barátunk.
- Még köszönni sincs időm, mert egy nagyon fontos bejelenteni valóm van! - tér egyből a lényegre Wybert.
- Na, hát mi az? - tekintek el a barna hajú lánykáról, Wybert-re.
- Szóval... h. hogy. Am..Amelia kisasszo...asszonynak elve..elveszett .. ee.eltünt a.a.aaa.. gyűrűje- nyögje ki, vagy inkább mondja habogva.
- Érteeem- válaszol helyettem Alfreda. Ez, különös. Azt hiszem ő volt benne a dologban.
- Mi a fenét csináltál már megint Alfreda? - dühöngtem
- Se-semmit- próbálja eltitkolni, de előlem aztán nem lehet! Felemeltem, és magammal szembe állítottam.
- Miért pont most? - ráztam gyengén a fejem mérges tekintettel.
- Unatkoztam- rántja meg vállát Alfreda.
- Hát persze- beszélek halkabban, majd elfordulok Wybert felé az ellenkező irányba.
- Na szóval, köszönöm az értesítést, de nem tud valamit az idevándorló lányról? Most halad Guard-hoz.
- Lehet, hogy az új kisasszony lesz az, Rachel.- válaszol tudomása szerint Wybert.
- Ne- beszéltem volna tovább, de megszólalt Wybert.
-De.- alig kimondja, már brekeg is a béka. Úgy látszik oda ért Guardhoz, az a rejtelmes, Rachel.- Na de ideje intézkednie, mert Amelia-nak fontos dolgai lesznek ma estére, úgyhogy siessen azzal a gyűrűvel! -aztán átlépte a küszöböt, de még vissza fordult az ajtó külső oldaláról és így szólt- Tudja, a kék vízgyűrű! - kacsint egyet biztatóan és távozik.
- Oké, ma este sem alszom- sóhajtok, Alfreda meg röhög ördögien.

*Rachel szemszöge*

- Hova-hova kisasszony? - szól hozzám egy farönkön álló picike törpe.

Én meg csak elesek ijedtemben, hogy még is mi történik velem...

*Amelia szemszöge*

Leültem és vártam a csodát. Mármint vártam Anabelle csoda tevésére. Alfreda-tól inkább nem várom el... Remélem értitek. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak addig... Igazán működhetne most azaz úgy nevezett; ikertelepátia. Akkor gondoljuk át még egyszer... Rachel nincs meg, a gyűrű sincs meg, a hozzávalókból sincs meg semmi, mindjárt kifutok az időből és én meg meghalok. Az életembe fog kerülni, amiért ilyen béna vagyok! Valamit kellene csinálnom! Na de hol keressem Rachel-t? A gyűrűm nélkül nem lehet. És mi van ha bajban van? Hol keressem a dolgokat a főzet kotyvasztásához? Hmm? A gyűrűm nélkül ezt sem lehet... De, lehet nincs elveszve minden!
Felpattantam az ablakból és leszaladtam a pincébe.

*Rachel szemszöge*

- Nem kell megijedni! Itt így is-úgyis a halálra kerül az, aki nem ide való! De valószínűleg, maga kisasszony,

ide tartozik ha nála van Amelia kisasszony gyűrűje. Az a kék vízgyűrű, amit a kezén visel! - beszél hozzám újra a manó. Rátekintek a gyűrűre... Várjunk csak... Amelia? Amelia.. Amelia?!

- Me-Melyik Amelia? - kérdezek.

- Amelia Moon, ha igaz, ön Rachel Moon, és önök ketten testvérek, méghozzá ikrek. Ha jól tudom.? - mondja a kis törpe.

- I-igen... - válaszolok félénken.- De mi ez az egész? És hol vagyok? - kérdezem ijedten, majd lassan közben felállok.

- A sötét királyságban, vigye a gyűrűt a kastélyhoz - rá mutat a ködös kastélyra majd arra felé fordulok én is.- Anabella boszorkányhoz vigye, de ha találkozik Alfredával nehogy szóba álljon vele egy percre sem! Ennél többet nem mondhatok, viszlát!- majd mire vissza nézek már nincs a farönkön senki. Na neee!

- Héé, manó bácsi, hová tűnt? Légy szíves jöjjön vissza! Neeee! Jézusom! Kérem! Jöjjön vissza! Kérem! - kiabálok, de ugyancsak a farönkön egy árva lélek nincs, sőt a közelben sincs senki. Térdre esek, és csak azon könyörgök, hogy jussak már innen haza! Istenem... Kérlek segítsen már valaki! De itt úgysem fog senki... Most mi legyen? Álljak a magam lábára?

Egy percig sem gondolkodtam, felálltam és már indultam is a kastély felé. Ha már eddig nem történt velem semmi izgis kaland az eltelt 20 év alatt, akkor majd most fog. Jézusom, én megőrültem! Mióta aludhatok már a boltban?! 

Már egy ideje csak sétálok a kastély felé, de már elég közel van. Úgy, egy órája mászkálhatok itt ebben a ködös fás vidéken. Jó hosszú álom ez, vagy hallucináció... Igen, inkább az utolsó.

Most már megérkeztem. Biztosra veszem. Közelről látom a várat. Végre! Legfeljebb 15 perc mire oda érek teljesen! Csak úgy bámultam a várat a fák közül. Oh Istenem! Már nagyon ki vagyok fáradva...És olyan hideg van itt, reszketek mint a nyárfalevél! Egyszerűen már nem bírok.. De nem szabad megállnom, mennem kell tovább! Sétálok és sétálok...

**

Itt állok az ajtó előtt.. de nem merek bekopogni. Pedig muszáj lesz... Pfhúúúú.. Nagy levegő, be és ki, be és ki. Phúúúú nem merek! De igenis merek! 

Egy-kér perce már gondolkodok és tördelem a kezem, de menni fog! Oké, nyugi.. Menni fog. Vettem ismét egy nagy levegőt, majd megtettem. Bekopogtam. Ujjaimat 5-ször kopogtattam meg a hatalmas szürkés ajtón. Kicsit -inkább irtózatosan- megijedtem, amikor ez a szinte égig érő ajtó magától kinyílt azonnal utána, mikor kopogtam. Hátraléptem két lépést, a megdöbbenés által. Majd egy lány nézett ki az ajtón át. Haja bozontos, szeme bogár fekete, szája aranyos rózsaszín, mosolya pedig csábító. Alkata csinos, ruhája elkápráztató, színe vérvörös, csipkékkel ellátva, földig érő, mellesleg szép alakját kiemelő. Cipője kis topánka, hisz így is magas. Egy ideig csak bámuljuk egymást, majd megszólal:

- Hát öhm.. nem is tudom.. Csak - *köhög* - Szia! -köszön fura módon. Én megköszörülöm a torkom, majd köszönök ismét félénken. Itt minden ijesztően fura.

- Sz-Szia. - mondom ki végre.

- Tudod, nagyon hasonlítasz itt valakire.. - néz rám rejtélyesen. Tudom, hogy most Amelia-ra gondol, de félek mondani. Csak bólogatok.

- Na, gyere be! - invitál befelé a gyönyörű lány.

- Jól van. - mondom, majd a kezemre, pontosabban a gyűrűre pillant ami a kezemen van.

- Te, neked ez a gyűrűd honnan van? - kérdezi kíváncsiskodóan.

- Hát öhm az minden úgy kezdődött, hogy izéé.. - kezdtem berémülni és csak habogtam, majd eszembe jutott valami! - Amelia ikertestvére vagyok.